Nissan Leaf - a környezetkímélő csendestárs

Írta: hnaletta

Nemrég látott napvilágot az a tanulmány, mely szerint igen nagy valószínűséggel mégis inkább az ember felelős a globális felmelegedésért és sokkal kevésbé a jegesmedvék. Gondolva a kétkedőkre is, a tanulmány készítői ezt nem száz százalékosan állítják, mint ahogy a háztartási tisztító/fertőtlenítőszerek is csak a kórokozók kilencvenkilenc százalékát pusztítják el, a maradék egy meg boldoguljon úgy az életben, ahogy tud.

leaf.jpg

Vonat, metró, villamos, troli. Természetesnek vesszük, hogy elektromos árammal működnek. Ezek a járművek azonban külső forrásból kapják az áramot, ezért csak meghatározott útvonalon közlekedhetnek. Ha mégsem ezt teszik, tutira bekerülnek az esti hírekbe.

blue-leaf-img02.jpg

nissan_leaf_1.jpg

A mobilkütyüket egy rövid feltöltést követően bárhová magunkkal vihetjük, az autóknál a mindenféle dolgok működtetésén felül az elektromosságnak magát az autót és benne minket is meg kell mozgatnia. Nem meglepő, hogy sokáig éppen az elektromos áram tárolása volt a probléma, az akkumulátorok rengeteg helyett foglaltak el és a tömegük sem volt elhanyagolható. A miniatürizálás terén élenjáró japánok, akik mindent először magukon próbálnak ki, ezt is megoldották, így a hibrid autók mellett lassan, de biztosan megjelenhettek a teljesen elektromos hajtásúak is.

Nissan_Leaf_012.jpg

Nissan_Leaf_011.jpg

2012_nissan_leaf_61.jpg

A Nissan 1997-ben mutatta be első elektromos autóját, melyből 1998. és 2002. között mindössze 200 példány készült. Az Altra meghajtásáról egy 62 kW-os elektromotor gondoskodott, az áramot harmadik generációs lítium-ion akkumulátor tárolta.  1999. és 2001. között 219 darabot gyártottak a kétszemélyes Hyperminiből, melyek főleg a japán nagyvárosok utcáit rótták, de a kaliforniai San Anselmo rendőrsége is használta, feltehetően nem bűnüldözési célra. Ezt követte az EV sorozat különböző platformokra (Tiida/Versa, Cube stb.) építve.

Leaf_Leaf_ABlue Ocean.jpg

Leaf_Leaf_AGlacier White.jpg

Leaf_Leaf_ABrilliant Silver.jpg

Leaf_Leaf_AEclipse Black.jpg

Leaf_Leaf_ACayenne Red.jpg

A nagy sorozatban gyártott Nissan Leaf sem új, 2011-ben az év autójának választották, csak éppen a hivatalos márkakereskedésekben nálunk nem lehetett kapni. Hozzánk a már felfrissített változat érkezett meg idén tavasszal. Eddig világszerte 75 ezer példány talált gazdára, az európai eladást a kőolajban fürdő norvégok vezetik a maguk 5 ezer darabjával. A Leaf nem csak levelet jelent, utalva az autó „zöld” mivoltára, hanem a Leading, Environmentally friendly, Affordable, Family rövidítése is. Az úttörő típus korábbi változata is eljutott hazánkba, a kipróbálást követően a szakújságírók a hatótáv, a csomagtér és a feltöltési lehetőségek miatt ajánlották inkább második autónak. 

8689297161329678459.jpg

Nissan-Leaf-780.jpg

A frissített változatot, melynek gyártása átkerült Angliába, nem csak „szépészeti” beavatkozásnak vetették alá, hanem hozzányúltak a hajtáslánchoz is. Ennek köszönhetően nőtt a hatótáv és szintén megnövelt csomagtérrel együtt az autóval már a nagyit is meglátogathatjuk, nem csak a munkahelyünket. Külső megjelenését tekintve olyan, mintha a Verdák rajzolói ötleteltek volna egy csapatépítő bulit követő napon; belül már hagyományosabb utastér fogad, de mindenképpen azt hivatott hirdetni, hogy ez az autó más, mint a többi. Mindent összevetve a hagyományos autókhoz képest előnyei ugyanúgy az elektromos hajtásból származnak, mint a hátrányai. A Leafet, illetve a töltő hálózatot érintő fejlesztések révén ma már – szinte - teljes értékű első autónak is használhatjuk, ugyanakkor a 9 milliós árat tekintve elmondhatjuk, hogy a környezettudatosság nálunk még mindig elsősorban zseb és nem elhatározás kérdése.

2013-naias-updated-nissan-leaf-is-made-in-usa-live-photos_11.jpg

Ma már nem az a kérdés, hogy az elektromos autóké-e a jövő, hanem az, hogy az elektromosságot miből nyerjük. Mert valljuk be őszintén, itthon bármennyire is erőlködnek egyesek, az atom ma már ciki és nem kell sokat várnunk arra, amikor bejelentik, hogy a késő esti ZS kategóriás filmek sztárja, a kétfejű gigacápa igenis létezik és a fukusima melletti vizekből fogták ki.

nissan-leaf-badge.jpg

Szerző: hujbi
Szerkesztette: Hujber-Nagy Aletta

Képek forrása: 1,2,3,4,5,6,7,8,9,10,11,12

komment
Címkék: autó

komment

Feliratkozás RSS-re Kövess a Twitteren Facebook page Pinterest

Még több Instant ötletért kövessetek minket a Facebook-on is!

Szerző

Styloveyou_banner_300_atmenet.gif

Olvass!

 

Read A Book

Címkék

20-as évek (1) 90-es évek (1) ajándék (1) autizmus (1) autó (1) báli ruha (2) banán (1) belváros (1) blúz (2) bogiékszer (1) chocome (1) cipő (13) Construma (1) csipke (4) csoki (4) dekor (2) dekorszalag (1) dekortapasz (4) desszert (6) divat (4) diy (248) egészség (1) egyedi (1) ékszer (41) enteriőr (1) építés (1) esküdjünk (2) esküvő (1) étel (1) étterem (2) falfestés (1) farmer (4) felújítás (1) fesztivál (1) fotó (1) fülbevaló (1) gasztro (1) gyertya (1) gyűrű (1) Haj (1) haj (16) hajpánt (3) ház (1) hímzés (1) húsvét (1) illat (1) ing (6) inspiráció (2) játék (1) javítás (1) jelmez (1) jótékonyság (2) karácsony (8) karkötő (9) kaspó (1) kávé (2) keksz (1) kiállítás (4) kifutóról (2) könyv (1) könyvjelző (1) körömlakk (2) kosár (1) kóstoló (1) koszorúslány ruha (1) kötés (3) kozmetikum (1) lakás (1) lakberendezés (1) lámpa (2) lila (1) manikür (1) masni (1) menyasszonyi csokor (1) menyasszonyi haj (1) menyasszonyi ruha (1) mozgás (1) mystyle (33) nadrág (6) nyaklánc (8) nyári ruha (2) olvasónk küldte (1) öv (3) paprika (1) papucs (1) parfüm (1) párna (5) pasik (3) póló (20) próba (1) puding (1) puzzle (1) raqlap (1) reggeli (1) rózsaszín (1) ruha (7) sál (5) smink (16) sminktanácsadás (1) sonka (1) sport (1) sport11 (1) styking (1) sütemény (1) Szépüljünk (1) színtanácsadás (1) szoknya (4) szürke (1) tálca (1) táska (12) textil (3) tojás (2) top (2) torta (1) türkizkék (1) utazás (2) váza (1) vendégváró (1) virág (1) zokni (1) zöldség (1) Címkefelhő

20130210_bogiekszer.jpg

Ajánló - Főzés

hellohal banner 150x150.jpg

Ajánló - Kreatív

szobanner.jpg