Péntek délután 5 órától a blog.hu-s bloggerek egy nagyobbacska csapatával az Állatkertbe voltunk hivatalosak. A Microsoft és az Állatkert dolgozói karöltve mutatták be nekünk a Microsoft segítségével tavaly felújított Varázshegyet. A bemutató végeztével részünk volt egy kellemes meglepiben is. Bemehettünk a tapírok és lámák közé kicsit simogatni és etetni az állatkákat, majd pedig ugyanazzal a lendülettel örökbe fogadtuk Miskát, az Alpakát. Végül a Szikla étteremben múlattuk az időt este 9-ig pizza, zsíros deszka és egymás társaságában zárás után. Gyerkőceimmel a Varázshegy belsejében egyik ámulatból estünk a másikba és elhatároztuk, hogy feltétlenül visszamegyünk oda hosszabb időre az egész családdal. Mindenkinek csak javasolni tudom!
Srácaim és a bloggerek. A kopasz és a tarajos a Manzárd Café. :-)
Mindenki kapott egy Windows 8-as nyakba akasztót, hogy nehogy elhagyjuk egymást. Lettike színben tökéletesen harmonizált.
A Varázshegy bejáratánál csoportba verődve.
A Varázshegy Csillagtere.
Az Óriások csarnoka.
A csarnokban egy életnagyságú cet szívben mászkáltak a srácaink, míg mi a Microsoft és az Állatkert dolgozóinak megnyitóját hallgattuk.
Állatkerti életképek.
A hihetetlen levélvágó hangya kolónia, akik csövekben közlekednek fel-alá a Varázshegy belsejében. Egyetlen fajta gombát tudnak fogyasztani, ami kizárólag 24 fokon marad életben. Ehhez egész álló nap leveleket és gyümölcsöket darabolnak fel és szállítanak a gomba helyszínére. Állítólag előfordult már, hogy nyitva maradt a kolónia bejárata és a hangyócák éjjel ellepték a dolgozók konyháját. Ekkor derült ki, hogy szeretik a narancsot és almát, valamint a müzliből a gabonapelyhet. Reggelre felkockázták a fellelt készletet és hazahordták az egészet. Azóta narancsot és almát is kapnak, valamint mindig valamilyen levélfélét. Egy-két órán belül kiderül, hogy kedvükre való-e. Ha nem, akkor újabb levéllel lepik meg őket addig, amíg el nem kezdik elhordani azt.
A hangyák végcélja.
Gyerekek és felnőttek egyaránt szívesen játszottak a Microsoft érintőképernyős játékaival.
Kópis Benedek és a csótánysimi.
Letti és az óriás élőlények.
Gyerekek és a naposcsibe keltető.
Az Emberszabásúak háza.
Különféle kőzetek nagyítókon keresztül.
Hogyan kövesedne meg az elvesztett telefonod?
Homo Sapiens család.
Nem tudni kitől van a gyerek, de az biztos, hogy háromból két ember frászt kapott, aki belépett az egykori oroszlánbarlangba, mikor meglátta.
Hiába nyújtottak felé a többiek hitelkártyát, epilátort és hasonlókat. Semmit sem fogadott el.
Borostyánkő hátsó világítással.
Kis tudósoknak mini skorpiók és egyéb kövületek.
A Dinók teraszáról csúszdán jöttünk le.
Éppen virágzottak a lila virágok, így rávettem a gyerkőcöt, álljon modellt előttük.
Szegecselt aszfalt.
Miska az Alpaka és az örökbefogadási okirat.
Tapír.
Alex tapírgol.
És végül a kocsmázás. Volt üdítő, sör, pizza, zsíros kenyér és két ökörpörkölt is.
Esteledett már, mikor otthagytuk a többieket, de megfogadtuk, hogy nemsokára újból jövünk. Nektek is csak ezt tudom javasolni! :-)
Képek: Hujber-Nagy Aletta
Ajánlott bejegyzések: