Fényképpel a gyermekekért!

Írta: Szántó Bogi smink és ékszer

Szíveden viseled a gyermekek sorsát? Szereted a szép autókat? Küldj egy fényképet és segíts!

mercikicsi.jpg

2012-ben, a nagysikerű MobileKids program keretében a Mercedes-Benz már 20 millió Ft-tal segítette a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat munkáját. 
Tavaly, az első Kecskeméten gyártott Mercedes-Benz B-osztályú autó aukciójából befolyt összeggel járultak hozzá a Szolgálat erőfeszítéseihez.
Az 1990 óta működő, majd 1998 óta kiemelten közhasznú szervezet önkéntes alapú, vallásra, politikára és nemzetiségi hovatartozásra való tekintet nélkül működik, célja pedig a fizikailag és értelmileg sérült, árva és rászoruló gyermekek segítése, jövőjük megalapozása.

kozos_kicsi.jpg

A Mercedes-Benz a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat kiemelt támogatója, így idén is akciót hirdet az alapítvány javára.
Ennek keretében a CLA Job No. 1 felületének értékesítésével befolyt összeget a Szolgálat által előre megadott programra költi majd a Mercedes-Benz.

A CLA az első olyan sorozatgyártású modell, mely kizárólag Magyarországon készül.

mercedes-benz-cls-class-c117_core_navigation_flyout_960x298_11-2012_atm.jpg

Büszkék lehetünk rá, ahogy a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat áldozatkész munkájára is!

A Mercedes-Benz az akció során egy weboldalon keresztül egységesen, 10.000 Ft-os áron értékesíti a „médiafelületet”, így a nagyobb összeget felajánlók arányosan több felületet kapnak.
Az autón bárki vásárolhat felületet, majd azon bármit feltűntethet, legyen az fénykép, logó stb. Természetesen az elhelyezni kívánt megjelenéseket előzetesen ellenőrzik.

Az elkészült jótékonysági célt szolgáló Mercedes-Benz autót több helyen is kiállítják, így megtekinthető lesz az alábbi eseményeken és helyszíneken:

-          Mercedes-Benz márkakereskedések

-          MÜPA

-          Gourmet Fesztivál

-          Sziget Fesztivál

-          Balaton Sound

-          Bevásárlóközpontok

-          Csillagtúra

Valamint a Mercedes-Benz honlapjára is felkerül, ahol az apró részletek is megtekinthetőek lesznek és minden támogató megtalálja majd a saját felületét is.

Az akció online folyamata:

1. A rendszer felosztja az autón lévő felületet parcellákra

2. A felhasználó a szabad helyek közül választhat egy számára megfelelő méretűt

3. A felhasználó egy webes képszerkesztő segítségével megszerkesztheti a kívánt képet

4. A szerkesztés befejezésével megtekintheti 3D-s modellen az elhelyezni kívánt képet

5. Amennyiben megfelelő a felhasználó megadja a szükséges adatait

6. Online fizetés segítségével (OTP Online fizetés) kifizeti a kiválasztott helynek megfelelő

támogatást

7. A Mercedes-Benz pedig kiállítja a névre szóló oklevelet és elküldi a megadott email címre.

Az alábbi kép szemlélteti, hogy nézhet majd ki az akció keretében elkészült autó.

mek.jpg

Ha szereted a gyermekeket, szíveden viseled az árva, nehéz körülmények közt felnövő kislányok és kisfiúk sorsát és támogatnád ezt a nagy erőfeszítéseket igénylő, de kiemelten hasznos munkát, melyet a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat végez, vegyél akár csak egy fényképnyi helyet is ezen a szép autón és segítsd őket, hogy ők is minél több kisgyermeken segíthessenek!

Egy éttermi vacsora, pár mozijegy, egy akciós tavaszi kabát, pár új sminktermék vagy egy fél tank benzin ára. De az 10.000 Ft nagyon sokat ér egy nehéz sorsú gyermek életének mindennapjaiban!

Segítsünk, hogy segíthessenek!

A végén pedig megmutatjuk nektek az InstantLife egyik kedvenc képét, mert a Mercedes-Benznél a humorban sincs hiány! :)

vicc.jpg

komment

Feliratkozás RSS-re Kövess a Twitteren Facebook page Pinterest

Még több Instant ötletért kövessetek minket a Facebook-on is!

Szerző

Styloveyou_banner_300_atmenet.gif

Olvass!

 

Read A Book

Címkék

20-as évek (1) 90-es évek (1) ajándék (1) autizmus (1) autó (1) báli ruha (2) banán (1) belváros (1) blúz (2) bogiékszer (1) chocome (1) cipő (13) Construma (1) csipke (4) csoki (4) dekor (2) dekorszalag (1) dekortapasz (4) desszert (6) divat (4) diy (248) egészség (1) egyedi (1) ékszer (41) enteriőr (1) építés (1) esküdjünk (2) esküvő (1) étel (1) étterem (2) falfestés (1) farmer (4) felújítás (1) fesztivál (1) fotó (1) fülbevaló (1) gasztro (1) gyertya (1) gyűrű (1) haj (16) Haj (1) hajpánt (3) ház (1) hímzés (1) húsvét (1) illat (1) ing (6) inspiráció (2) játék (1) javítás (1) jelmez (1) jótékonyság (2) karácsony (8) karkötő (9) kaspó (1) kávé (2) keksz (1) kiállítás (4) kifutóról (2) könyv (1) könyvjelző (1) körömlakk (2) kosár (1) kóstoló (1) koszorúslány ruha (1) kötés (3) kozmetikum (1) lakás (1) lakberendezés (1) lámpa (2) lila (1) manikür (1) masni (1) menyasszonyi csokor (1) menyasszonyi haj (1) menyasszonyi ruha (1) mozgás (1) mystyle (33) nadrág (6) nyaklánc (8) nyári ruha (2) olvasónk küldte (1) öv (3) paprika (1) papucs (1) parfüm (1) párna (5) pasik (3) póló (20) próba (1) puding (1) puzzle (1) raqlap (1) reggeli (1) rózsaszín (1) ruha (7) sál (5) smink (16) sminktanácsadás (1) sonka (1) sport (1) sport11 (1) styking (1) sütemény (1) Szépüljünk (1) színtanácsadás (1) szoknya (4) szürke (1) tálca (1) táska (12) textil (3) tojás (2) top (2) torta (1) türkizkék (1) utazás (2) váza (1) vendégváró (1) virág (1) zokni (1) zöldség (1) Címkefelhő

20130210_bogiekszer.jpg

Ajánló - Főzés

hellohal banner 150x150.jpg

Ajánló - Kreatív

szobanner.jpg

süti beállítások módosítása