Kistáska láncokkal - DIY

Írta: YogaGirl

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy hogyan lehet bőrt varrni, de még nem sikerült textilboltban igazira szert tennem. Tudom, hogy kell hozzá mindenféle kiegészítő bőrvarró alkatrész, ha sima géppel szeretnénk dolgozni vele, de az Apukámnak van egy régi, kimondottan bőrvarró varrógépe, amit ha kell, megszerezhetnék.
Addig is, míg nem találok pár méter valódi bőrt, most sikerült szereznem egy kis műbőrt, amit teszt jelleggel rögtön ki is próbáltam, persze a sima varrógépen. Egy egyszerű kistáskát készítettem belőle, amiket egy nyaklánccal turbóztam fel. Megmutatom!


A nyakláncot karácsonyra kaptam a sógornőmtől, amit imádtam, azonnal fel is vettem. A gond pár óra múlva jött, amikor elkezdett fájni tőle a nyakam. Levettem és akkor tudatosult igazán, hogy a fém gyöngyöktől milyen súlya volt a láncnak! Azt hittem leszakad a nyakam! :) Viszont mivel nagyon tetszett, gondoltam majd felhasználom valami másra, így került elő most és ebből készítettem el a táska díszeit és a fülét is.

A táska tényleg nagyon egyszerű! Felrajzoltam a bőrre két téglalapot, amik 33x25 cm-esek. A 25 cm-es magasságot megtoldottam még 10 cm-rel, mivel bélést nem készítettem hozzá, így a felső szélén ez a 10 cm lesz behajtva, illetve ebbe kerül a mágneszár beszerelésre.

 
Kimértem a két oldallapra a zár helyét és késsel kicsit megkarcolva a műbőrt, beszereltem őket. Ennek az ideális helye a plusz 10 cm visszahajtás közepén lenne, de én ezt sajnos túl lentre raktam, így később a varrásnál útban is volt. Szóval ezt inkább középre méretezzétek (5-5 cm).

 

 
Utána szálaira bontottam a nyakláncot és mindegyik végét megcsomóztam egyesével. (Ez egy kicsit időigényes volt.)

 
Megnéztem, hogy hol lennének kb. jók a front oldalon a dísz láncok. Nekem 5 cm-es közönként volt a megfelelő. Így utólag még egyet beraktam volna egészen a felső szélébe, de majd legközelebb.

 
Végigvarrtam a két oldalt úgy, hogy vigyáztam arra, hogy egy-egy lánc szál mindig a varrásközbe essen, ne varródjon oda, mozgatható legyen. Nekem erre azért volt szükségem, mert az volt az elképzelésem, hogy majd mikor a táska elejét és hátulját összevarrom, akkor el lehessen húzni a gyöngyöt, ne akadjon meg benne a varrógép. (Egyébként a sima varrógép, sima talppal, sima tűvel, simán vitte a műbőrt!) :D


 
A behajtás rész élébe a füleket úgy illesztettem bele, hogy a késsel kicsi lyukat vágtam, ami épp akkora volt, hogy a varrásbontó szerszámom átfért rajta. Ennek segítségével sikerült a táska fogantyújához a sok nyaklánc szálat egyszerre áthúznom. Utána összecsomóztam.



 
Kész a két oldal. Színt színnel szembe fordítva már csak össze kell varrni őket. A gondom az volt, hogy itt már nem lehetett figyelni arra, hogy ne varródjanak oda az oldalára elhelyezett láncok, tehát ügyesen meg kellett próbálni a helyén tartani őket úgy, hogy még pont ne akadjon bele a varrógép talpa, de ne is lógjanak túl be. Kétszer végigmentem a táska 3 oldalán.


 
Összevarrás után összecsomóztam a szálakat, hogy még kevésbé legyen esélyük kicsúszni, majd a felső szélét is körbe varrtam, hogy a fülét is a helyén tartsam. KÉSZ!


 




komment
Címkék: táska diy

komment

Feliratkozás RSS-re Kövess a Twitteren Facebook page Pinterest

Még több Instant ötletért kövessetek minket a Facebook-on is!

Szerző

Styloveyou_banner_300_atmenet.gif

Olvass!

 

Read A Book

Címkék

20-as évek (1) 90-es évek (1) ajándék (1) autizmus (1) autó (1) báli ruha (2) banán (1) belváros (1) blúz (2) bogiékszer (1) chocome (1) cipő (13) Construma (1) csipke (4) csoki (4) dekor (2) dekorszalag (1) dekortapasz (4) desszert (6) divat (4) diy (248) egészség (1) egyedi (1) ékszer (41) enteriőr (1) építés (1) esküdjünk (2) esküvő (1) étel (1) étterem (2) falfestés (1) farmer (4) felújítás (1) fesztivál (1) fotó (1) fülbevaló (1) gasztro (1) gyertya (1) gyűrű (1) haj (16) Haj (1) hajpánt (3) ház (1) hímzés (1) húsvét (1) illat (1) ing (6) inspiráció (2) játék (1) javítás (1) jelmez (1) jótékonyság (2) karácsony (8) karkötő (9) kaspó (1) kávé (2) keksz (1) kiállítás (4) kifutóról (2) könyv (1) könyvjelző (1) körömlakk (2) kosár (1) kóstoló (1) koszorúslány ruha (1) kötés (3) kozmetikum (1) lakás (1) lakberendezés (1) lámpa (2) lila (1) manikür (1) masni (1) menyasszonyi csokor (1) menyasszonyi haj (1) menyasszonyi ruha (1) mozgás (1) mystyle (33) nadrág (6) nyaklánc (8) nyári ruha (2) olvasónk küldte (1) öv (3) paprika (1) papucs (1) parfüm (1) párna (5) pasik (3) póló (20) próba (1) puding (1) puzzle (1) raqlap (1) reggeli (1) rózsaszín (1) ruha (7) sál (5) smink (16) sminktanácsadás (1) sonka (1) sport (1) sport11 (1) styking (1) sütemény (1) Szépüljünk (1) színtanácsadás (1) szoknya (4) szürke (1) tálca (1) táska (12) textil (3) tojás (2) top (2) torta (1) türkizkék (1) utazás (2) váza (1) vendégváró (1) virág (1) zokni (1) zöldség (1) Címkefelhő

20130210_bogiekszer.jpg

Ajánló - Főzés

hellohal banner 150x150.jpg

Ajánló - Kreatív

szobanner.jpg

süti beállítások módosítása