Régi póló újrahasznosítása

Írta: YogaGirl

Tegnap kiselejteztem a férjem ruhásszekrényéből egy csomó olyan ruhát, amiket már nem hord. Volt amelyiket már nem szereti (azaz én nem szeretem), volt amelyiket "kinőtte", pedig alig volt rajta. Jó pár darabot félreraktam belőle, hogy jók lesznek majd valami másra és újrafelhasználásra fognak kerülni, persze kisebb átalakítás után. 
Az egyik pólójából rögtön egy szatyrot csináltam, melybe az üres üvegeket lehet gyűjteni, illetve visszavinni. Nem egy Gucci darab, de a célnak megfelel és mégiscsak a környezettudatosságunkat fejlesztjük vele.
Megmutatom hogyan készült!


Végy egy régi pólót! :D

Vágd le az ujjait, de úgy, hogy a varrás megmaradjon, mert az kicsit erősíti az anyagot.


Vágd ki a nyakánál nagyobbra az elejét és a hátulját is egyformán. Így megvan a szatyor két füle.

Utána a póló méretétől függően vágd le az alját, vagy befelé hajtsd fel.

Én úgy csináltam, hogy a felhajtásba tettem függőleges varrás csíkokat, így kis zsebek alakultak ki, amikbe a kisebb üveget lehet akár rakni és nem dőlnek fel. Figyelj oda, hogy ha zsebeket csinálsz, akkor ne varrd össze véletlenül a póló elejét és hátulját! (Naná, hogy én megtettem :DD ) Ha kész vannak a zsebek, varrd össze az alját. És kész is!




komment
Címkék: diy

komment

Feliratkozás RSS-re Kövess a Twitteren Facebook page Pinterest

Még több Instant ötletért kövessetek minket a Facebook-on is!

Szerző

Styloveyou_banner_300_atmenet.gif

Olvass!

 

Read A Book

Címkék

20-as évek (1) 90-es évek (1) ajándék (1) autizmus (1) autó (1) báli ruha (2) banán (1) belváros (1) blúz (2) bogiékszer (1) chocome (1) cipő (13) Construma (1) csipke (4) csoki (4) dekor (2) dekorszalag (1) dekortapasz (4) desszert (6) divat (4) diy (248) egészség (1) egyedi (1) ékszer (41) enteriőr (1) építés (1) esküdjünk (2) esküvő (1) étel (1) étterem (2) falfestés (1) farmer (4) felújítás (1) fesztivál (1) fotó (1) fülbevaló (1) gasztro (1) gyertya (1) gyűrű (1) haj (16) Haj (1) hajpánt (3) ház (1) hímzés (1) húsvét (1) illat (1) ing (6) inspiráció (2) játék (1) javítás (1) jelmez (1) jótékonyság (2) karácsony (8) karkötő (9) kaspó (1) kávé (2) keksz (1) kiállítás (4) kifutóról (2) könyv (1) könyvjelző (1) körömlakk (2) kosár (1) kóstoló (1) koszorúslány ruha (1) kötés (3) kozmetikum (1) lakás (1) lakberendezés (1) lámpa (2) lila (1) manikür (1) masni (1) menyasszonyi csokor (1) menyasszonyi haj (1) menyasszonyi ruha (1) mozgás (1) mystyle (33) nadrág (6) nyaklánc (8) nyári ruha (2) olvasónk küldte (1) öv (3) paprika (1) papucs (1) parfüm (1) párna (5) pasik (3) póló (20) próba (1) puding (1) puzzle (1) raqlap (1) reggeli (1) rózsaszín (1) ruha (7) sál (5) smink (16) sminktanácsadás (1) sonka (1) sport (1) sport11 (1) styking (1) sütemény (1) Szépüljünk (1) színtanácsadás (1) szoknya (4) szürke (1) tálca (1) táska (12) textil (3) tojás (2) top (2) torta (1) türkizkék (1) utazás (2) váza (1) vendégváró (1) virág (1) zokni (1) zöldség (1) Címkefelhő

20130210_bogiekszer.jpg

Ajánló - Főzés

hellohal banner 150x150.jpg

Ajánló - Kreatív

szobanner.jpg

süti beállítások módosítása