Reklám molinóból trendi táska

Írta: hnaletta

Tavaly a blogomon már olvashattatok róla, de a varrásról és a környezettudatosságról sosem lehet eleget posztolni, így bemutatom itt is, hogyan készíthettek reklám molinóból egyedi táskát a Medence csoporttal.

medence csoport egyedi taska 3.jpg

A bejegyzés végén látható két táskát Anitával a 2012-es Design+ kiállításon készítettük a Medence csoport kiállítás idejére létrejött műhelyében. Táskát itt természetesen azóta már nem lehet készíteni, de a Medence csoport műhelyében igen, érdemes tehát a honlapjukon figyelni a workshopok időpontjait.

medence csoport egyedi taska 0.jpg

medence csoport egyedi taska 1.jpg

medence csoport egyedi taska 2.jpg

A választék bőséges, számtalan formájú, méretű modell közül választhatunk, melyeken lehetnek zsebek itt is, ott is, akárhol is, tehát a szabásmintába némi egyediséget is belevihetünk.

medence csoport egyedi taska 4.jpg

medence csoport egyedi taska 5.jpg

A workshop lényege, hogy mi magunk is részt veszünk a táska elkészítésében, tehát miután modellt választottunk, megkapjuk a modell szabásmintáit, az instrukciókat, hogy miből hány darabot kell kiszabni és hogy melyik a szabásminták szín oldala. Ezután nincs más dolgunk, mint a megfelelő molinóra ráhelyezve az alkatrészeket körberajzoljuk, majd kivágjuk azokat.

medence csoport egyedi taska 7.jpg

medence csoport egyedi taska 9.jpg

Ha ezen túl vagyunk, ki kell választanunk a pántokat, szegőket, patentokat, csattokat és egyéb csillivilliket, amivel a táskánkat díszíteni kívánjuk.

medence csoport egyedi taska 10.jpg

medence csoport egyedi taska 11.jpg

Ha többen megyünk, értelemszerűen több különböző táskát is készíthetünk. Akár olyat is, ami harmonizál az aznapi öltözetünkkel. Sőt, garantáltan nem fog sikerülni két teljesen egyforma táskát készíteni! Ezek a darabok valóban egyediek!

medence csoport egyedi taska 12.jpg

medence csoport egyedi taska 13.jpg

medence csoport egyedi taska 14.jpg

Szabás után a helyszínen megvarrják nekünk a táskát, illetve bátrabbak, ügyesebbek maguk is elkészíthetik.

medence csoport egyedi taska 15.jpg

medence csoport egyedi taska 16.jpg

A végeredmény önmagáért beszél, nem igaz?

medence csoport egyedi taska 17.jpg

Képek: Hujber-Nagy Aletta

komment
Címkék: táska

komment

Feliratkozás RSS-re Kövess a Twitteren Facebook page Pinterest

Még több Instant ötletért kövessetek minket a Facebook-on is!

Szerző

Styloveyou_banner_300_atmenet.gif

Olvass!

 

Read A Book

Címkék

20-as évek (1) 90-es évek (1) ajándék (1) autizmus (1) autó (1) báli ruha (2) banán (1) belváros (1) blúz (2) bogiékszer (1) chocome (1) cipő (13) Construma (1) csipke (4) csoki (4) dekor (2) dekorszalag (1) dekortapasz (4) desszert (6) divat (4) diy (248) egészség (1) egyedi (1) ékszer (41) enteriőr (1) építés (1) esküdjünk (2) esküvő (1) étel (1) étterem (2) falfestés (1) farmer (4) felújítás (1) fesztivál (1) fotó (1) fülbevaló (1) gasztro (1) gyertya (1) gyűrű (1) Haj (1) haj (16) hajpánt (3) ház (1) hímzés (1) húsvét (1) illat (1) ing (6) inspiráció (2) játék (1) javítás (1) jelmez (1) jótékonyság (2) karácsony (8) karkötő (9) kaspó (1) kávé (2) keksz (1) kiállítás (4) kifutóról (2) könyv (1) könyvjelző (1) körömlakk (2) kosár (1) kóstoló (1) koszorúslány ruha (1) kötés (3) kozmetikum (1) lakás (1) lakberendezés (1) lámpa (2) lila (1) manikür (1) masni (1) menyasszonyi csokor (1) menyasszonyi haj (1) menyasszonyi ruha (1) mozgás (1) mystyle (33) nadrág (6) nyaklánc (8) nyári ruha (2) olvasónk küldte (1) öv (3) paprika (1) papucs (1) parfüm (1) párna (5) pasik (3) póló (20) próba (1) puding (1) puzzle (1) raqlap (1) reggeli (1) rózsaszín (1) ruha (7) sál (5) smink (16) sminktanácsadás (1) sonka (1) sport (1) sport11 (1) styking (1) sütemény (1) Szépüljünk (1) színtanácsadás (1) szoknya (4) szürke (1) tálca (1) táska (12) textil (3) tojás (2) top (2) torta (1) türkizkék (1) utazás (2) váza (1) vendégváró (1) virág (1) zokni (1) zöldség (1) Címkefelhő

20130210_bogiekszer.jpg

Ajánló - Főzés

hellohal banner 150x150.jpg

Ajánló - Kreatív

szobanner.jpg