Esküvő kiállítás - Pécs

Írta: Szántó Bogi smink és ékszer

Múlt hétvégén Pécsett jártam, az Esküvő Kiállításon.
Eddig csak a budapesti kiállításokat ismertem, most részt vehettem egy kicsit más típusú kiállításon is.


A kiállítás más volt, mint a budapesti testvérei. Sok kiállító nem vette a fáradságot, hogy dekorálja a  standját, a közönség egy része közönyösen ballagott a sorok között, azonban a kiállítás maga informatív volt, aki tényleg tájékozódni, szolgáltatókkal találkozni és ötletet gyűjteni ment az Expo Centerbe, az biztos hogy nem távozott üres kézzel.
Idén is trend a népi hímzés a ruhák terén, a zöld, krém és rózsaszín dekor pedig még mindig uralkodónak számít.

 


Kint voltak híresebb magyar ruhatervezők, gyönyörű, egyedi ruhákkal, sok kreatív dekoros cég, fotósok, sminkesek, meghívó készítők és sorolhatnám a szolgáltatókat, helyszíneket.
A legjobban két tunningolt autó lepett meg, ahonnan két óránként dobhártyaszaggatóan hangos zene szólt, mely nem volt felhasználóbarát, hiszen az éppen folyó megbeszélések megakadtak, a babák, gyerekek megijedtek.

A kiállításon igazán az egyedi dolgok érdekeltek, hiszen én is az egyedi ékszereimmel voltam jelen.



Örültem, hogy a ruhatervezők szebbnél szebb különlegességein kívül, egyedi meghívókkal és ajándéktárgyakkal is készültek a kiállítók.

 

Jövő héten a Papp László Sportarénába látogatok el, Magyarország legnagyobb esküvő kiállítására.
Izgatottan készülök és kíváncsi vagyok, idén milyen újdonságokkal készülnek majd a kiállítók.


Szerző: Szántó Bogi
Képek: Fender Csaba - www.fendercsaba.hu

komment

Feliratkozás RSS-re Kövess a Twitteren Facebook page Pinterest

Még több Instant ötletért kövessetek minket a Facebook-on is!

Szerző

Styloveyou_banner_300_atmenet.gif

Olvass!

 

Read A Book

Címkék

20-as évek (1) 90-es évek (1) ajándék (1) autizmus (1) autó (1) báli ruha (2) banán (1) belváros (1) blúz (2) bogiékszer (1) chocome (1) cipő (13) Construma (1) csipke (4) csoki (4) dekor (2) dekorszalag (1) dekortapasz (4) desszert (6) divat (4) diy (248) egészség (1) egyedi (1) ékszer (41) enteriőr (1) építés (1) esküdjünk (2) esküvő (1) étel (1) étterem (2) falfestés (1) farmer (4) felújítás (1) fesztivál (1) fotó (1) fülbevaló (1) gasztro (1) gyertya (1) gyűrű (1) haj (16) Haj (1) hajpánt (3) ház (1) hímzés (1) húsvét (1) illat (1) ing (6) inspiráció (2) játék (1) javítás (1) jelmez (1) jótékonyság (2) karácsony (8) karkötő (9) kaspó (1) kávé (2) keksz (1) kiállítás (4) kifutóról (2) könyv (1) könyvjelző (1) körömlakk (2) kosár (1) kóstoló (1) koszorúslány ruha (1) kötés (3) kozmetikum (1) lakás (1) lakberendezés (1) lámpa (2) lila (1) manikür (1) masni (1) menyasszonyi csokor (1) menyasszonyi haj (1) menyasszonyi ruha (1) mozgás (1) mystyle (33) nadrág (6) nyaklánc (8) nyári ruha (2) olvasónk küldte (1) öv (3) paprika (1) papucs (1) parfüm (1) párna (5) pasik (3) póló (20) próba (1) puding (1) puzzle (1) raqlap (1) reggeli (1) rózsaszín (1) ruha (7) sál (5) smink (16) sminktanácsadás (1) sonka (1) sport (1) sport11 (1) styking (1) sütemény (1) Szépüljünk (1) színtanácsadás (1) szoknya (4) szürke (1) tálca (1) táska (12) textil (3) tojás (2) top (2) torta (1) türkizkék (1) utazás (2) váza (1) vendégváró (1) virág (1) zokni (1) zöldség (1) Címkefelhő

20130210_bogiekszer.jpg

Ajánló - Főzés

hellohal banner 150x150.jpg

Ajánló - Kreatív

szobanner.jpg