A Gozsdu Udvarban jártam

Írta: YogaGirl

Azaz csak oda indultunk, mert aztán kiderült, hogy nem is ott van a Gouba Bazaar, hanem most éppen a Szimpla Kertben volt. :)Már régen el akartam jutni erre a kézműves vásárra, kicsit talán túl sokat is vártam tőle emiatt. Mint a helyszínen kiderült, felváltva van a Gozsdu Udvarban…

komment

Pólóból fonal készítése

Írta: YogaGirl

Találtam egy nagyszerű videót arról, hogyan vághatsz egy pólót úgy fel, hogy egy jó hosszú "fonalat" kapj belőle. Ebből aztán akár kötni is lehet valamit nagyobb kötőtűvel, vagy készíthető belőle mondjuk nyaklánc, sál, ruhapánt. Te mit csinálnál még belőle? Egyéb…

komment

Zavar a frufrud? Tűzd el!

Írta: YogaGirl

Akinek nincs legalább szemöldök fölé vágva a frufruja, hanem akár egészen hosszú elől a haja, gyakran zavarhatja, hogy a szemébe lóg. Az is előfordul, hogy nem sikerül rendesen beszárítani és egyszerűen nem áll sehogy. Ilyenkor általában a fülünk mögé tűrjük, (feltéve,…

komment
Címkék: haj

komment

Csúszó-mászók a lakásban

Írta: YogaGirl

Ti hogy álltok a kígyókkal, hüllőkkel és mindenféle csúszó-mászó állattal? Nálunk mostanában rendszeres lakók. Persze nem hívatlanul jönnek, a gyerek nevelgeti őket a terráriumában. Most éppen egy gabonasiklója van, ami azon kívül, hogy szép piros, rendkívül unalmas egy…

komment
Címkék: diy

komment

Csinos nyári konty

Írta: Szántó Bogi smink és ékszer

Amíg hosszú hajam volt, állandó problémát jelentett, hogy hogyan varázsoljak magamnak gyorsan, mutatós hajkölteményeket.Ezt a kontyot akár egy nyaraláson, a vacsora előtt, akár itthon, randira is nyugodtan elkészítheti magának bárki.Gyors, egyszerű és mutatós viselet.Személy…

komment
Címkék: haj diy

komment

Feliratkozás RSS-re Kövess a Twitteren Facebook page Pinterest

Még több Instant ötletért kövessetek minket a Facebook-on is!

Szerző

Styloveyou_banner_300_atmenet.gif

Olvass!

 

Read A Book

Címkék

20-as évek (1) 90-es évek (1) ajándék (1) autizmus (1) autó (1) báli ruha (2) banán (1) belváros (1) blúz (2) bogiékszer (1) chocome (1) cipő (13) Construma (1) csipke (4) csoki (4) dekor (2) dekorszalag (1) dekortapasz (4) desszert (6) divat (4) diy (248) egészség (1) egyedi (1) ékszer (41) enteriőr (1) építés (1) esküdjünk (2) esküvő (1) étel (1) étterem (2) falfestés (1) farmer (4) felújítás (1) fesztivál (1) fotó (1) fülbevaló (1) gasztro (1) gyertya (1) gyűrű (1) haj (16) Haj (1) hajpánt (3) ház (1) hímzés (1) húsvét (1) illat (1) ing (6) inspiráció (2) játék (1) javítás (1) jelmez (1) jótékonyság (2) karácsony (8) karkötő (9) kaspó (1) kávé (2) keksz (1) kiállítás (4) kifutóról (2) könyv (1) könyvjelző (1) körömlakk (2) kosár (1) kóstoló (1) koszorúslány ruha (1) kötés (3) kozmetikum (1) lakás (1) lakberendezés (1) lámpa (2) lila (1) manikür (1) masni (1) menyasszonyi csokor (1) menyasszonyi haj (1) menyasszonyi ruha (1) mozgás (1) mystyle (33) nadrág (6) nyaklánc (8) nyári ruha (2) olvasónk küldte (1) öv (3) paprika (1) papucs (1) parfüm (1) párna (5) pasik (3) póló (20) próba (1) puding (1) puzzle (1) raqlap (1) reggeli (1) rózsaszín (1) ruha (7) sál (5) smink (16) sminktanácsadás (1) sonka (1) sport (1) sport11 (1) styking (1) sütemény (1) Szépüljünk (1) színtanácsadás (1) szoknya (4) szürke (1) tálca (1) táska (12) textil (3) tojás (2) top (2) torta (1) türkizkék (1) utazás (2) váza (1) vendégváró (1) virág (1) zokni (1) zöldség (1) Címkefelhő

20130210_bogiekszer.jpg

Ajánló - Főzés

hellohal banner 150x150.jpg

Ajánló - Kreatív

szobanner.jpg

süti beállítások módosítása