Készítsünk pólóból kötényt!

Írta: YogaGirl

A pólók újrafelhasználásának lehetősége egyszerűen végtelen!!! Hihetetlen, mennyi mindent lehet készíteni belőle, ezen kívül az "újradizájnolására" is számos lehetőség van. Volt már itt fonal belőle, 8 mp-es szoknya, díszítettük valentin napi szív mintával, gallér helyett gombocskával, vagy átrajzoltuk játszó pólónak az apukák részére, csak hogy néhányat említsek.
Most pedig készítsünk belőle egy köténykét, mely jól jöhet a konyhában, vagy nyári partik alkalmával a grillsütő mellett is viselhetjük.


Szükséged lesz egy pólóra, amin lehetőleg valami klassz minta van az elején. Minél nagyobb a póló, annál jobb.


Vágj ki az elejéből egy nagy téglalapot, amekkorát csak enged a szélessége és a hossza. A minta kerüljön szépen középre.

Ha szeretnél rá zsebeket, akkor hajtsd fel az alját és varrd be a szélén, meg középen több részre osztva.

A megmaradt pólóból vágj 6-7 cm széles, minél hosszabb egyforma csíkokat.

Varrd össze egymás után az összes csíkot, hogy egy hosszú kígyót kapj. 


Tűzd rá a pántot a téglalap tetejére úgy, hogy középre essen. Varrd össze őket és kész is vagy!

Zsebek helyett készíthetsz akár fodrot is az aljára, hogy még "konyhatündéresebb" legyél! ;)



Ötlet: Ruffles and Stuff

komment
Címkék: póló diy

komment

Feliratkozás RSS-re Kövess a Twitteren Facebook page Pinterest

Még több Instant ötletért kövessetek minket a Facebook-on is!

Szerző

Styloveyou_banner_300_atmenet.gif

Olvass!

 

Read A Book

Címkék

20-as évek (1) 90-es évek (1) ajándék (1) autizmus (1) autó (1) báli ruha (2) banán (1) belváros (1) blúz (2) bogiékszer (1) chocome (1) cipő (13) Construma (1) csipke (4) csoki (4) dekor (2) dekorszalag (1) dekortapasz (4) desszert (6) divat (4) diy (248) egészség (1) egyedi (1) ékszer (41) enteriőr (1) építés (1) esküdjünk (2) esküvő (1) étel (1) étterem (2) falfestés (1) farmer (4) felújítás (1) fesztivál (1) fotó (1) fülbevaló (1) gasztro (1) gyertya (1) gyűrű (1) Haj (1) haj (16) hajpánt (3) ház (1) hímzés (1) húsvét (1) illat (1) ing (6) inspiráció (2) játék (1) javítás (1) jelmez (1) jótékonyság (2) karácsony (8) karkötő (9) kaspó (1) kávé (2) keksz (1) kiállítás (4) kifutóról (2) könyv (1) könyvjelző (1) körömlakk (2) kosár (1) kóstoló (1) koszorúslány ruha (1) kötés (3) kozmetikum (1) lakás (1) lakberendezés (1) lámpa (2) lila (1) manikür (1) masni (1) menyasszonyi csokor (1) menyasszonyi haj (1) menyasszonyi ruha (1) mozgás (1) mystyle (33) nadrág (6) nyaklánc (8) nyári ruha (2) olvasónk küldte (1) öv (3) paprika (1) papucs (1) parfüm (1) párna (5) pasik (3) póló (20) próba (1) puding (1) puzzle (1) raqlap (1) reggeli (1) rózsaszín (1) ruha (7) sál (5) smink (16) sminktanácsadás (1) sonka (1) sport (1) sport11 (1) styking (1) sütemény (1) Szépüljünk (1) színtanácsadás (1) szoknya (4) szürke (1) tálca (1) táska (12) textil (3) tojás (2) top (2) torta (1) türkizkék (1) utazás (2) váza (1) vendégváró (1) virág (1) zokni (1) zöldség (1) Címkefelhő

20130210_bogiekszer.jpg

Ajánló - Főzés

hellohal banner 150x150.jpg

Ajánló - Kreatív

szobanner.jpg