Készülj a nyárra és csinálj strandruhát 20 perc alatt!

Írta: YogaGirl

Én már várom a nyarat, mert szerintem nyári ruhát varrni sokkal izgalmasabb, mint télit. Itt van kezdésnek egy nagyon egyszerű darab, melyet gyorsan el lehet készíteni kezdőknek is.


Az ötletadó, boltban kapható ruha (itthon még nem láttam ilyet):




 

Az elkészítése pedig:
Szükséged lesz:
- kb. 1,6 m x 1 m stretch pamut anyagra (A méretet igény szerint pontosítani! Ez a fazon egyébként bokáig érőben is mutatós lenne.)
- olló, cérna, varrógép
Az anyagból vágjunk vékony csíkokat a pánt elkészítéséhez. Ez lehet 1-1 csík, jól megnyújtva, hogy bepöndörödjön, (mint a póló nyaklánc készítésekor), de lehet 3-3 csíkból fonat is. A két pánt végső hossza kb. 45 cm.



Hajtsuk félbe az anyagot és a sarkánál vágjunk le egy félkörívet belőle. Ez lesz a két szélén a hónaljkivágás.

Opcióként az alsó sarkát le lehet kicsit csapni, vagy lekerekíteni, hogy elől majd szépen mutasson a széle, de ez ízlés szerint akár el is hagyható.

Hajtsuk szét az anyagot és szegjük be a szélét körben, minden oldalán. Utána varrjuk a pántokat a hónaljkivágás két szélére.

Kész is van, próbáljuk fel!




 Irány a strand!!!


Ötlet: La vie en rose

komment

Feliratkozás RSS-re Kövess a Twitteren Facebook page Pinterest

Még több Instant ötletért kövessetek minket a Facebook-on is!

Szerző

Styloveyou_banner_300_atmenet.gif

Olvass!

 

Read A Book

Címkék

20-as évek (1) 90-es évek (1) ajándék (1) autizmus (1) autó (1) báli ruha (2) banán (1) belváros (1) blúz (2) bogiékszer (1) chocome (1) cipő (13) Construma (1) csipke (4) csoki (4) dekor (2) dekorszalag (1) dekortapasz (4) desszert (6) divat (4) diy (248) egészség (1) egyedi (1) ékszer (41) enteriőr (1) építés (1) esküdjünk (2) esküvő (1) étel (1) étterem (2) falfestés (1) farmer (4) felújítás (1) fesztivál (1) fotó (1) fülbevaló (1) gasztro (1) gyertya (1) gyűrű (1) Haj (1) haj (16) hajpánt (3) ház (1) hímzés (1) húsvét (1) illat (1) ing (6) inspiráció (2) játék (1) javítás (1) jelmez (1) jótékonyság (2) karácsony (8) karkötő (9) kaspó (1) kávé (2) keksz (1) kiállítás (4) kifutóról (2) könyv (1) könyvjelző (1) körömlakk (2) kosár (1) kóstoló (1) koszorúslány ruha (1) kötés (3) kozmetikum (1) lakás (1) lakberendezés (1) lámpa (2) lila (1) manikür (1) masni (1) menyasszonyi csokor (1) menyasszonyi haj (1) menyasszonyi ruha (1) mozgás (1) mystyle (33) nadrág (6) nyaklánc (8) nyári ruha (2) olvasónk küldte (1) öv (3) paprika (1) papucs (1) parfüm (1) párna (5) pasik (3) póló (20) próba (1) puding (1) puzzle (1) raqlap (1) reggeli (1) rózsaszín (1) ruha (7) sál (5) smink (16) sminktanácsadás (1) sonka (1) sport (1) sport11 (1) styking (1) sütemény (1) Szépüljünk (1) színtanácsadás (1) szoknya (4) szürke (1) tálca (1) táska (12) textil (3) tojás (2) top (2) torta (1) türkizkék (1) utazás (2) váza (1) vendégváró (1) virág (1) zokni (1) zöldség (1) Címkefelhő

20130210_bogiekszer.jpg

Ajánló - Főzés

hellohal banner 150x150.jpg

Ajánló - Kreatív

szobanner.jpg