DIY tükör tavaszi virágos hangulatban

Írta: hnaletta

Kislányom babaszobájába mindhiába kerestem a megfelelő tükröt, majd egyszer csak szembe jött velem egy puzzle alakú egyszerű natúr fa példány. Megvettem gyorsan, gondolatban elterveztem, hogyan fog illeszkedni a szoba meglévő elemeihez, majd a tettek mezejére léptem és el is készítettem. A bejegyzésben lépésenként bemutatom, hogyan nyerte el végső formáját az egyedi babaszoba tükör.

Először akril festékkel próbáltam a szoba színéhez igazítani, de hamar rájöttem, hogy ez nem fog menni, így a legkülönfélébb oldószerekkel nagyjából eltávolítottam a festéket.

Ezután az jutott eszembe, hogy rengeteg anyag pihen a padláson, keresek egyet, ami színben passzol és nem foszlik. Hamar meg is találtam a szobához illő halvány zöldalma színű polárt és elővettem a ragasztó sprayt is. Első lépésként kimaszkoltam a tükör felületét.

Ráragasztottam a keretre a polárt a sprayvel.

Toll snitzerrel körbevágtam az egyenesebb részeken vágóalátéten.

A kanyargósabb részeken körömollót használtam.

Majd belevágtam a polár közepébe.

Igyekeztem a felesleges részt nagyon egyenletes és egyenes vágással eltávolítani.

Mikor elkészültem, eltávolítottam a maszkoláshoz használt papírt (bár utólag belegondolva, akár maradhatott is volna).

Kerestem a szoba színéhez illő szegőszalagokat, amit a tükör oldalsó élére szándékoztam felragasztani ragasztópisztollyal.

A kiválasztott csipkét a középső részén ragasztottam a tükör élére a tükör aljáról indulva, hogy az illesztés ne látszódjon később.

Az illesztés a tükör alján.

Majd egy virágüzletben vásároltam a polárhoz illő selyemzsinórt. Duplán vettem meg a hosszát, mert a mélység miatt 2 sorra volt szükség.

A zsinórt keret belső élére ragasztottam.

Egyik sarokból elindulva a belső sor így nézett ki.

Kanyarodni is nagyon könnyű volt a hajlékony selyemzsinórral, viszont mivel a ragasztó hamar köt, ezért 5 cm-ként tudtam csak haladni.

A végén a zsinórok találkozása sajnos közelről nem lett szép, ezért mindenképpen szükség volt egy díszre, ami majd letakarja. Később ennek készítését is megmutatom.

A második sor zsinór már szépen kiért a polár széléig.

Ez után a csipkét a keret elején és hátulján is rásimítottam a tükör élére ragasztóval.

A színoldalon nagyon óvatosan kellett eljárni, mert ragasztós lehet a bevonó anyag is, ha nem vagyunk elég ügyesek. Ha félünk, használjunk inkább folyékony ragasztót, miután levédtük valamivel a bevonó anyagot.

Azt sajnos nem tudom pontosan hogyan sikerült pontosan szív alakú égési sérülést szenvednem a ragasztó pisztoly által, de higgyétek el, nem fájdalommentes és nem lehetetlen...

A keret bevonása elkészült. Most már csak egy szép díszt kellett varázsolnom a tükör jobb alsó részére, a zsinórok találkozására. Ehhez a szobában már használt babzsák bevonó anyag és a csipke maradékra volt szükség. Az elasztikus plüssből ki is vágtam hamar egy köríves részt. A képen egy félbehajtott körív van.

Félbe hajtottam az egyik végét, majd belülről összevarrtam.

Kifordítás után a nagyobbik ívet beráncoltam a kisebbik méretére.


Ez után összevarrtam az anyag két szélét, a beráncoltat és a nem beráncoltat.


Feltekertem rózsaformába.

Hátul összeöltöttem a rétegeket, hogy megtartsa a rózsa a formáját.

Rápróbáltam a keretre, de úgy éreztem, a rózsafejen kívül igényel még valami extrát is a kompozíció.

A csipke maradékából hurkokat képeztem.

Rápróbáltam a rózsát ismét a keretre.

Még két hurkot kapott a rózsa.

A hurkokat hátul rögzítettem nagy öltésekkel.

Újra rápróbáltam a virágot a keretre. Úgy éreztem, kész van, ezért a rögzítési megoldásokon kezdtem el gondolkodni.

Arra gondoltam, hogyha a tükör díszét esetleg változtatni szeretném majd, akkor ne maradandó legyen a rózsa rögzítése.

Ezért egyszerűen oda gombostűztem két gombostűvel.

Íme a végeredmény. További képeket láthattok a tükörről és a szobáról, ahova készült itt és itt.


Szerző: hna

komment
Címkék: diy

komment

Feliratkozás RSS-re Kövess a Twitteren Facebook page Pinterest

Még több Instant ötletért kövessetek minket a Facebook-on is!

Szerző

Styloveyou_banner_300_atmenet.gif

Olvass!

 

Read A Book

Címkék

20-as évek (1) 90-es évek (1) ajándék (1) autizmus (1) autó (1) báli ruha (2) banán (1) belváros (1) blúz (2) bogiékszer (1) chocome (1) cipő (13) Construma (1) csipke (4) csoki (4) dekor (2) dekorszalag (1) dekortapasz (4) desszert (6) divat (4) diy (248) egészség (1) egyedi (1) ékszer (41) enteriőr (1) építés (1) esküdjünk (2) esküvő (1) étel (1) étterem (2) falfestés (1) farmer (4) felújítás (1) fesztivál (1) fotó (1) fülbevaló (1) gasztro (1) gyertya (1) gyűrű (1) Haj (1) haj (16) hajpánt (3) ház (1) hímzés (1) húsvét (1) illat (1) ing (6) inspiráció (2) játék (1) javítás (1) jelmez (1) jótékonyság (2) karácsony (8) karkötő (9) kaspó (1) kávé (2) keksz (1) kiállítás (4) kifutóról (2) könyv (1) könyvjelző (1) körömlakk (2) kosár (1) kóstoló (1) koszorúslány ruha (1) kötés (3) kozmetikum (1) lakás (1) lakberendezés (1) lámpa (2) lila (1) manikür (1) masni (1) menyasszonyi csokor (1) menyasszonyi haj (1) menyasszonyi ruha (1) mozgás (1) mystyle (33) nadrág (6) nyaklánc (8) nyári ruha (2) olvasónk küldte (1) öv (3) paprika (1) papucs (1) parfüm (1) párna (5) pasik (3) póló (20) próba (1) puding (1) puzzle (1) raqlap (1) reggeli (1) rózsaszín (1) ruha (7) sál (5) smink (16) sminktanácsadás (1) sonka (1) sport (1) sport11 (1) styking (1) sütemény (1) Szépüljünk (1) színtanácsadás (1) szoknya (4) szürke (1) tálca (1) táska (12) textil (3) tojás (2) top (2) torta (1) türkizkék (1) utazás (2) váza (1) vendégváró (1) virág (1) zokni (1) zöldség (1) Címkefelhő

20130210_bogiekszer.jpg

Ajánló - Főzés

hellohal banner 150x150.jpg

Ajánló - Kreatív

szobanner.jpg