Szösszenet a kozmetika varázslatos hatóanyagairól

Írta: Szántó Bogi smink és ékszer

Manapság már annyi hatóanyag, molekula, kémiai anyag, összetevő neve röpköd naponta a levegőben, hogy ember legyen a talpán, aki megjegyzi, melyiknek mi a neve és mire jó.

Mivel a mai nők bőrét sokkal több káros anyag terheli belülről és kívülről is, mint régebben, nagyobb erőfeszítést igényelhet, hogy szépségét megtartsa.


Bőrünk minőségére hatással vannak a levegőben lévő szennyezőanyagok, a napsugárzás, az ételek, amiket eszünk, az idő múlása és még sorolhatnám.
Ahhoz, hogy minél jobb bőrben legyünk:) érdemes odafigyelni a saját bőrünk jelzésére is, hiszen az egyik leggyorsabb üzenethordozó az ember bőre. Azonnal látszik rajta a stressz, a kialvatlanság, a nem megfelelő táplálkozás és természetesen a betegségek is.

Amit külsőleg tehetünk a bőrünkért, az a különféle hasznos hatóanyagok bejuttatása, krémeken keresztül. Emellett azonban a hatóanyagok nagy részét érdemes a szervezetbe juttatni táplálékokon vagy kiegészítő forrásokon keresztül is.

A négy általános és manapság már szinte minden krémben előforduló hatóanyag a következő:
- kollagén: tulajdonképpen zselatin. A bőrben, csontban, porcban, egyéb kötőszövetekben és a szemben is jelen van. Ez egy természetes fehérje, amely biztosítja a szövetek feszességét, tömörségét.  A kollagén mennyiségét a szervezetben befolyásolják a betegségek, a dohányzás, a rendszeres alkohol- és kávéfogyasztás, az öregedés. A kollagén állomány 40 év felett 30%-kal, 50 év felett 60%-kal csökken, ezzel együtt megjelennek a ráncok,mivel a test már kevesebb vizet raktároz.
Mivel nem csak a bőrünk, hanem szervezetünk egészének jó működéséhez elengedhetetlen a kollagén, érdemes krémek és táplálékkiegészítők útján pótolni.



- elasztin: a bőr rugalmasságáért felel. A bőr kötőszöveteinek 2-5%-át alkotja. Nem vagyok kémikus, de úgy tudom, hogy sajnos a bőrön keresztül nem tud felszívódni, így az ilyen hatóanyagú krémek reklámfogások.

- hyaluronsav. szöveteink nélkülözhetetlen alkotóeleme, csakúgy mint az előtte szereplő társai. A hyaluronsav felel a szövetek vízfelvevő- és megőrző képességéért. Mennyisége az ember 20-as éveitől kezdve csökken, jelenként elkezdünk öregedni. Ízületi fájdalmak, ráncok, pigmentesedés jelenik meg az életünk részekként. 40 éves korra a mennyisége a felére, 60 éves korra az eredeti 10%-ára csökken.
Alkalmazható külsőleg is, de csak a felhám vízháztartására hat, a kötőszövetére nem. Hatásosabb, ha a szervezet belsőleg, táplálékkiegészítőből tudja magának felépíteni.
Nagy divat injekció formájában a ráncos bőr alá fecskendezni. Mivel szervezetazonos anyag, mindenféle mellékhatás nélkül lebomlik pár hónap alatt, addig pedig vízmegkötő-képessége miatt kisimítja a ráncokat.


- Q10: ez a koenzim felel a ránctalanításért, a szervezet sejtjeinek energiával való ellátásáért. 25-30 éves kor után a szervezet Q10 termelése drasztikusan csökken, melynek jele lehet a fáradtság, teljesítőképesség csökkenése.
A Q10 jó hatással van a szív- és érrendszeri problémákra, vérnyomásra, érelmeszesedésre, lassítja az öregedést, az elhízás, candida betegség, fogbetegségek és cukorbetegség esetén is gyógyító hatása van.
Krém formájában is érdemes alkalmaznia, a ráncok kisimítására.
Természetes előfordulási helyei pl. lazac, makréla, spenót, mogyoró.


komment
Címkék: smink

komment

Feliratkozás RSS-re Kövess a Twitteren Facebook page Pinterest

Még több Instant ötletért kövessetek minket a Facebook-on is!

Szerző

Styloveyou_banner_300_atmenet.gif

Olvass!

 

Read A Book

Címkék

20-as évek (1) 90-es évek (1) ajándék (1) autizmus (1) autó (1) báli ruha (2) banán (1) belváros (1) blúz (2) bogiékszer (1) chocome (1) cipő (13) Construma (1) csipke (4) csoki (4) dekor (2) dekorszalag (1) dekortapasz (4) desszert (6) divat (4) diy (248) egészség (1) egyedi (1) ékszer (41) enteriőr (1) építés (1) esküdjünk (2) esküvő (1) étel (1) étterem (2) falfestés (1) farmer (4) felújítás (1) fesztivál (1) fotó (1) fülbevaló (1) gasztro (1) gyertya (1) gyűrű (1) Haj (1) haj (16) hajpánt (3) ház (1) hímzés (1) húsvét (1) illat (1) ing (6) inspiráció (2) játék (1) javítás (1) jelmez (1) jótékonyság (2) karácsony (8) karkötő (9) kaspó (1) kávé (2) keksz (1) kiállítás (4) kifutóról (2) könyv (1) könyvjelző (1) körömlakk (2) kosár (1) kóstoló (1) koszorúslány ruha (1) kötés (3) kozmetikum (1) lakás (1) lakberendezés (1) lámpa (2) lila (1) manikür (1) masni (1) menyasszonyi csokor (1) menyasszonyi haj (1) menyasszonyi ruha (1) mozgás (1) mystyle (33) nadrág (6) nyaklánc (8) nyári ruha (2) olvasónk küldte (1) öv (3) paprika (1) papucs (1) parfüm (1) párna (5) pasik (3) póló (20) próba (1) puding (1) puzzle (1) raqlap (1) reggeli (1) rózsaszín (1) ruha (7) sál (5) smink (16) sminktanácsadás (1) sonka (1) sport (1) sport11 (1) styking (1) sütemény (1) Szépüljünk (1) színtanácsadás (1) szoknya (4) szürke (1) tálca (1) táska (12) textil (3) tojás (2) top (2) torta (1) türkizkék (1) utazás (2) váza (1) vendégváró (1) virág (1) zokni (1) zöldség (1) Címkefelhő

20130210_bogiekszer.jpg

Ajánló - Főzés

hellohal banner 150x150.jpg

Ajánló - Kreatív

szobanner.jpg