Szárnypróbálgatásaim a varrógép mellől

Írta: YogaGirl

Akik követik a lakberendező blogomat, azok talán emlékezhetnek rá, hogy 2 hónappal ezelőtt született meg az új hobbi, a varrás ötlete a fejemben. Azóta teljesen rá vagyok kattanva, imádom minden szépségével, kihívásával és nehézségével együtt.

 

Első varrógépemet két hónapja vettem, előtte még egy tű sem volt a házban, a vasaló is egy szekrényből került elő. Azóta szépen halmozódnak a szebbnél szebb anyagok, gyűlnek a varrással kapcsolatos könyvek, újságok. Én pedig próbálkozok folyamatosan mindenfélével.
Mivel teljesen autodidakta módon csinálom, így mindenre magamtól kell rájöjjek, mindent ki kell próbáljak. Minden egyes megvarrt dolog rendkívül tanulságos, mindig rájövök valami újdonságra, vagy hiba forrásra.
Nem áltatom magam, természetesen ha egy igazi hozzáértő megnézné a cuccokat, amiket csináltam, egészen biztosan találna egy csomó hibát benne, de nem ez a lényeg! Az a fontos, hogy én élvezem, örömömet lelem benne és fantasztikus érzés egy olyan ruhát felvenni, amit magam csináltam!
Megmutatom pár próbálkozásomat és hogy mit tanultam belőle:
  • Türkiz csíkos buborék szoknya
Ebbe az anyagba a Máthé Textilnél szerettem bele. A sötétebb csíkok enyhén hosszú szőrűek, így télies anyag, viszont kicsit vékony, tehát valami bélés kell alá. Én ezt kispóroltam belőle, helyett félbe hajtottam az anyagot, így duplán lett a derékrészre felvarrva. Az aljában nincs varrás, ott buggyos lett a hajtásnál. Egy körkötött passzé anyag lett a dereka, aminek a varrásával nagyon sokat szenvedtem. Nagyon nyúlós anyag, ami varráskor eléggé kinyúlt, így bő lett a dereka, ezért belevarrtam egy szalagot, amivel összébb lehet húzni.
Én imádom az ilyen bő, buborék szoknyákat, mert szerintem vékonyítja a lábat és a felsőtestet. Ugyanakkor a férjemnek pont az volt a kritikája, hogy a bősége miatt nagy feneket csinál, de ez szerintem hülyeség, hiszen annyira fel van "fújódva", hogy nem lehet megállapítani, mekkora fenéken van. :D
 
  • Szürke mintás szoknya alsó szegéllyel
Ez egy egyszerűbb, gumis derekú szoknya, aminek az alját feldobtam egy rózsaszín szegéllyel kicsit. Semmi extra, hosszú csizmával egész mutatós.

 
  • Vékony sárga pöttyös szoknya
Ezt a szoknyát félkész állapotban találtam az Anyukám szekrényében, ahol a múltkor anyagok után kutakodtam. Már meg volt varrva, volt alatta egy alsó szoknya is, csak az alsó felhajtás és a gumi hiányzott a derekából. Gondoltam befejezem neki. Persze nem ilyen egyszerűen, hanem kicsit módosítottam rajta. Az alsó szélét nem egyszerűen felhajtottam, hanem hozzá varrtam az alsószoknya aljához belülre. Így könnyed, buggyos esésű lett az alja, ami szerintem sokkal izgalmasabb, bár nem tudom, a képen mennyire jön ez vissza. Azért remélem tetszeni fog neki :)

 
  • Zsák ruha a Burdából
Hát ez érdekes varrás volt, az első olyan ruha, amit a Burda szabásmintája alapján csináltam. Elég vastag anyagot választottam hozzá, így tartása lett inkább, esése viszont nem. :) Mikor kész lett, bevallom, eléggé elborzadtam!

 
Aztán megpróbáltam tovább gondolni, hogy hogyan lehetne ezt mégis hordani. Övvel kiegészítve már sokkal normálisabb alakja kezdett lenni. Próbáltam vékonnyal,...

 
... és vastaggal is. Mivel ez is inkább téli anyag, így ujjatlanként nem hordható, viszont egy garbóval, vagy blúzzal alatta még akár csinos is lehet.
  • Kardigánná alakított pulóver
Ez a kedvencem! És ennél egyszerűbb átalakítás nincs is a világon! Fogtam egy pulóvert, félbe vágtam az elejét és a két új szélét behajtva visszavarrtam. Ennyi! Sokkal jobban hordható, mint egy sima pulóver, ami önmagában unalmas volt, viszont így alá lehet venni egy színes pólót vagy toppot, ami kivillan alóla. Imádom :)
  • Kabátból kistáska
Elkezdtem csinálni a Burda szabásminta alapján egy kabátot. Már szinte kész volt az egész, meg volt minden varrva, csak az ujjai hiányoztak, de egyszerűen nem tetszett sehogy sem, nagyon bénán állt rajtam. Próbáltam átalakítani, javítani rajta, de nem lett jobb, aztán feladtam és feldaraboltam az egészet. Nagyon sajnáltam, hogy rossz szabásmintát választottam, mert egy kabát már igazi kihívás és egész szépen megcsináltam, de a fazon egyszerűen szörnyű volt. Ennek egy részéből készült ez az íves aljú kistáska.


  • Tapasztalataim:
Az egyik legnagyobb kihívás a megfelelő anyag kiválasztása. Rá kell jönni, hogy egy bizonyos textil hogy fog viselkedni, milyen esése lesz, vagy nem lesz. Ha többféle anyagból készül valami, akkor a helyzet tovább fokozódik, illetve bonyolódik!
A másik a megfelelő szabásminta, vagy ötlet kiválasztása. Egy kész ruhát nagyon egyszerű kiválasztani, hiszen felpróbálod és látod, hogy jó vagy nem jó. Viszont egy varrott ruhával előtte órákat kell akár dolgozni és csak miután kész, akkor derül ki, hogy hogy is áll rajtunk. Hiába ismerem magam és tudom, hogy egy ugyanilyen szabású ruha jól áll, ha már más anyagból van, akkor teljesen más fazont vehet fel.
Ezekhez persze szerintem nem kell más, csak gyakorlás, tanulás, aztán belejön az ember. Ki kell próbálni többféle anyagot, fazont.
A családom mondta, hogy miért nem megyek el legalább egy tanfolyamra. Igen, lehetne, de ez így sokkal izgalmasabb! ;)

komment

Feliratkozás RSS-re Kövess a Twitteren Facebook page Pinterest

Még több Instant ötletért kövessetek minket a Facebook-on is!

Szerző

Styloveyou_banner_300_atmenet.gif

Olvass!

 

Read A Book

Címkék

20-as évek (1) 90-es évek (1) ajándék (1) autizmus (1) autó (1) báli ruha (2) banán (1) belváros (1) blúz (2) bogiékszer (1) chocome (1) cipő (13) Construma (1) csipke (4) csoki (4) dekor (2) dekorszalag (1) dekortapasz (4) desszert (6) divat (4) diy (248) egészség (1) egyedi (1) ékszer (41) enteriőr (1) építés (1) esküdjünk (2) esküvő (1) étel (1) étterem (2) falfestés (1) farmer (4) felújítás (1) fesztivál (1) fotó (1) fülbevaló (1) gasztro (1) gyertya (1) gyűrű (1) haj (16) Haj (1) hajpánt (3) ház (1) hímzés (1) húsvét (1) illat (1) ing (6) inspiráció (2) játék (1) javítás (1) jelmez (1) jótékonyság (2) karácsony (8) karkötő (9) kaspó (1) kávé (2) keksz (1) kiállítás (4) kifutóról (2) könyv (1) könyvjelző (1) körömlakk (2) kosár (1) kóstoló (1) koszorúslány ruha (1) kötés (3) kozmetikum (1) lakás (1) lakberendezés (1) lámpa (2) lila (1) manikür (1) masni (1) menyasszonyi csokor (1) menyasszonyi haj (1) menyasszonyi ruha (1) mozgás (1) mystyle (33) nadrág (6) nyaklánc (8) nyári ruha (2) olvasónk küldte (1) öv (3) paprika (1) papucs (1) parfüm (1) párna (5) pasik (3) póló (20) próba (1) puding (1) puzzle (1) raqlap (1) reggeli (1) rózsaszín (1) ruha (7) sál (5) smink (16) sminktanácsadás (1) sonka (1) sport (1) sport11 (1) styking (1) sütemény (1) Szépüljünk (1) színtanácsadás (1) szoknya (4) szürke (1) tálca (1) táska (12) textil (3) tojás (2) top (2) torta (1) türkizkék (1) utazás (2) váza (1) vendégváró (1) virág (1) zokni (1) zöldség (1) Címkefelhő

20130210_bogiekszer.jpg

Ajánló - Főzés

hellohal banner 150x150.jpg

Ajánló - Kreatív

szobanner.jpg