Construma 2017

Írta: Szántó Bogi smink és ékszer

Ezer éve jártam utoljára a Construmán, pedig 21 évig építkeztem 4 kézzel (anyukám és én). 

Most viszont a szakmai napon volt szerencsém szó szerint egy egész nap alatt lejárni a lábam, éhen halni, a létező legtöbb információt bezsebelni, és jobbnál jobb ajánlatokra szert tenni!

Mivel rég nem voltam, így összehasonlítási alapom nincs, de számomra ez a mai nap kb. egy csoda volt.
Gyorsan megjegyzem, hogy természetesen itt sem minden arany, ami építkezik-felújít stb., voltak kiállítók, akik el sem jöttek a kifizetett standjukon kiállítani, és voltak olyan kiállítók, akik angolul is alig beszéltek, de összességében számomra mégis nagyon jól telt a nap! :)

A lakberendezés, belsőépítészet és építkezés minden szegmenséből képviseltette magát sok-sok nagy cég, de jelen voltak kisebbek, számomra még teljesen ismeretlenek is.
Láttam rengeteg megújuló energiával foglalkozó, okos lakásokat-házakat irányítani tudó, mindenféle számomra hókuszpókusznak tűnő (pozitív értelemben) dolgokat, az államat pedig kb. a 3. percben hagytam el a Reneo épületben.

Érdemes a legutolsó képig megnézni a posztot, rengeteg kép, ötlet, érdekesség és AKCIÓÓÓÓÓÓ van benne! :)

20170405_110048.jpgEgy kis beton...:)


20170405_105145.jpgSzínes kábelkígyók (valójában kapunyitó automatika)

20170405_103407.jpgLámpák a Mentavillnél...(belőlem 1 is sok, nemhogy 3! :P)

20170405_103136.jpgÚgy látszik, a Trifa is volt a Vígszínházban, az Ózon pár hete...:P

20170405_102816.jpgToyotás lányok munkavédelmi szerkóban - á la pasik álma :)

Mégis a legtöbb, átlagfelhasználó számára is érdekes dolog nem itt jött velem szembe (bocsánat, de én még mindig nem látom idehaza, hogy nagy tömegeket mozgatna meg a megújuló energia stb. Azt viszont már igen szerencsére, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a környezettudatos, energiatakarékos életre!)
Rengeteg - még számomra is - érdekes dolgot láttam pl. az F épületben pl., és a Konyha design részeken.

Tobzódtam a különféle kapcsolókban, gyönyörű laminált gres konyha- és egyéb felületekre alkalmas burkolatokban, jobbnál jobb konyhai ötletekben, szebbnél szebb, hatalmas üvegfelületekben (megveszek értük), mozaikokban, cserépfajtákban és még sorolhatnám.

20170405_102105.jpgSzépkék :)


20170405_102541.jpgKapcsoló ország...:)


20170405_100034.jpgItt még csak a szökőkútból "esett"...később az óvatlanok ronggyá áztak! :)

20170405_123949.jpgAz én kapcsolóm! ;)))

20170405_121153.jpg"Mostan színes tintákról álmodom..." - A Radeco így értelmezi pl. a radiátort!

20170405_121138.jpgA Teka pedig a csapokat...:)

20170405_114804.jpgAjtó rengeteg - elképesztő darabok lelhetők fel a 4 nap alatt! 


20170405_114531.jpgEz pedig a üveg Kosztolányi verzióban... :)


20170405_114006.jpgFalpanel elképesztő alakzatokból :)

Egy építkező-lakásfelújító számára ez maga a mennyország, és még nem is beszéltem a helyenként 25-30%-os árengedményről.
Igaz, hogy időzíteni tudni kell, mivel a legtöbb cég csak a kiállítás alatt tartja az árakat!
De van néhány üdítő kivétel ez alól is, akik számítva arra, hogy a látogatónak nem biztos, hogy a zsebében van az összeg, ami a számára itt megtetsző termék megvásárlására kell, akár május-júniusig is kitolja a kedvezmények érvényességét.

Aki nem annyira járatos a témában, annak a következőkre mindenképp felhívnám a figyelmét:
- Mozaikok és csodás burkolatok pl. a Royal Mosaic-nál!
Kihagyhatatlan hely! Tessék ámulni-bámulni, ezt még Kleopátra is megirigyelné! :)

20170405_135134.jpgEgy kevéske mozaik (és ez még tényleg csak egy része!)... :P


20170405_132947.jpgÍgy is lehet...:)

20170405_132938.jpg                                                           Metrócsempe Zsófinak! :)

- Laminált, gránit örleményből készült gyönyörű munkapultok és burkolatok - én eddig a Laminamért és a Kerlitért voltam oda, most a Dekton Triliuma költözött be melléjük a szívembe, jó mélyre! :)
Hiába na, én már a következő életemet élem, indusztriál loft lakásban, New Yorkban! :)
Mindenki menjen izlandi zuzmót és rozsdásnak ható, csodás felületű technikai követket simogatni a Multistone-hoz! 

multi3.jpgZuzmóóóóóóó :)

20170405_153011.jpg

Úúúúúúú, na ez már élkidolgozás! :) (Higgyetek nekem, ebben nagyon otthon vagyok!)

multi2.jpgDekton álom! :)

20170405_152359.jpg                              Zuzmóstand kedvenc burkolatfajtával - ez maga a mennyország! :)

- Mindenképp kiemelném a kiállítók közül, és a mostanában velem kapcsolatba kerülő szolgáltatók, szakemberek közül a Komandor két nagyon kedves és segítőkész képviselőjét, akikkel már a bemutatótermükben is találkoztam korábban!
Judit és Tamás első találkozásunkkor lenyűgözött már:
- jó fejek, kedvesek, segítőkészek, nyíltak és abszolút fejlődés pártiak! :)
Igen, engem ilyen könnyű megvenni...kilóra! ;)

img_8113.jpgKomandor - csak szuperlativuszokban! :)

20170405_160157.jpgNapi színes...:P


Szóval, mikor először náluk jártam, mindent részletesen megmutogattak (pedig csak egy átlag érdeklődő vagyok). Mindent elmagyaráztak, demonstráltak, udvariasak voltak, és az ebben a körben sokszor tapasztalható távolságtartó, magázódó, rideg viselkedést hírből sem ismerték.

20170405_155954_1.jpg         Napi kis színes 2.0 :) - avagy a Komandornál nem csak Judit és Tamás színes egyéniség...:)


Beszélgettünk arról, hogy felkészültebb vagyok, mint egy átlag vásárló: tájákozódtam, mielőtt bementem hozzájuk, felkészültem még a honlapjukból, az általuk ajánlott cégekből is.
Mindezt teljesen pozitívan vették, nem úgy mint egy-két helyen, ahol az ilyen egyből ellenállást és furcsa arcokat eredményez.

Egyszóval a kiállításra már direktben mentem hozzájuk.
Őket hagytam utoljára, az elhelyezkedésük okán is, na, meg mert tudtam, hogy nem szabadulok könnyen, úgyis elbeszélgetünk vagy fél órát az életünkből! :)
A kiállításon a saját standjukon kívül bedolgoztak más kiállítóknak is, így egy hálószobában helyet kapó gardróbót és egy komplett gyerekszoba szekrényt is kiállítottak.

Jó volt már ismerősként viccelődni velük, majd egy laza félmozdulattal le is lepleztem magam, mikor elszóltam, hogy még azt lefotózom a blogom számára...:)
Szóval egyértelműen kijelenthetem, hogy minden vásárló, érdeklődő ilyen bánásmódban részesül (ráadásul Judit épp másokkal volt elfoglalva, mikor odaértem, így hallottam is)! 
És higgyétek el nekem, hogy ez nem mindennapi dolog!
Még sokáig regélhetnék a kedvenc kis párosomról és az általuk remekül képviselt cégről, de inkább tapasztaljátok személyesen a kiállításon, vagy ugorjatok be a bemutatóterembe, amit épp a modern elvárásoknak megfelelően igyekeznek átszabni! Megéri! :)
És mielőtt elfelejteném a meggyet a habos torta tetején, a Komandor az egyik cég, aki 2017.04.30.ig vállalja a 15% kedvezményt a leadott megrendelésekből!
Hajrá beépített bútorok, szekrények, konyhák stb! :)

img_8108_1.jpgEgy jól kitalált rendszer...

 

20170405_160038.jpgVan itt minden, mi szem-szájnak... - akarom mondani, kalapnak, övnek ingere! ;)

20170405_155355.jpgGyerekszobabútor - bizony, ilyen is lehet! :)

20170405_154734.jpgDzsungel :)


- Szépséges drapériákat, bútorszöveteket találhattok több helyen is. 
Szívemnek emez csücske egy ideje pl. a Rovitex, akiknél már korábban beleszerettem 2 anyagba.
Olyan voltam, mint Columbo: szépen megköszöntem mindent, majd csak akadt még egy kérdésem!
Ember legyen a talpán, aki ezt olyan kedves mosollyal és segítőkészséggel kezeli, mint a Rovitexesek! :)
Aki szerencsés, az most lecsap a 20%-os kedvezményre, mert egy nagyobb lakás/ház függönyözése esetén ez azért már súlyos 100.000-ket jelent!
Ráadásul - embereeeek! - 2017.05.10-ig lehet akciósan csábulni! :)

20170405_143939.jpgFényáteresztő szépség az egyik kedvenc dekoranyagomhoz :)


20170405_143911.jpg              Luiz jövök, várj meg! ;) (Luiz 608 - ez a vagány, 2 oldalas, nálam sötétítőnek szánt anyag)


20170405_143601.jpg                                                       Római roló Rovitex módra :)

- Nem hagyhatom szó nélkül a kapcsolók terén sokkolóan jó ötleteket és szép designt bemutató Duoverziot!
Német termékekkel dolgozik, és az csak egyik a nonplusultrák között, hogy forgalmaznak olyan kapcsolót, ami egy rendes kapcsolónyi helyen 4, vagy 2 helyen akár 8 dolgot is irányít!
Barbara, a cég tulajdonosa bájos, segítőkész, tudatos hölgy!
Le a kalappal előtte!
Átgondolt, kis alapterületű standjukon bámulatos mennyiségű és megjelenési formával rendelkező kapcsolót, dugaljat és mindent irányító kütyüket mutatnak be!
Ember legyen a talpán, aki választani tud! :)

20170406_012451.jpg   Olyan szinten leragadtam, hogy szinte elfelejtettem fotózni! Tessék megnézni a weboldalt, érdemes! :)

jung3.jpgSzínes kapcsolók - elgondolkodtató! :)

jung5.jpgKicsi, átlátható, vonzó! :)

jung4.jpg                      Vannak akik bábozódnak, mi tokozódunk! 1 tokban több kapcsoló - zseniális! :)

- A Schlüterhez is bennfentesként mentem, már mindent megtudtam róluk, amit az interneten meg lehet! :)
Egyedi megoldásaik vannak burkolatváltásra (az itt meg nem nevezett érdi cégnek pedig üzenem, hogy nem igaz, hogy csak domború, a burkolatok tetejére tehető váltók vannak! Ne tessék hülyének nézni a vevőt, ha azzal áll elő, hogy ő márpedig tudja, hogy létezik más is! Ekkor még nem tudtam a cégről, csak láttam valahol a teméket korábban...).
Ajánlom a figyelmetekbe a kád és burkolat összeeresztésére kifejlesztett negatív "sarkukat" is! Zseniális!
Ennél a cégnél 10.000-es nagyságrendben van a forgalmazott, hideg burkolattal kapcsolatos termékek száma, olyan nincs, amit náluk nem lehet megtalálni, amire ők nem gondoltak!

20170405_113415.jpg

Naphosszat sorolhatnám a különböző cégeket, ahol jópofa ötleteket, segítőkész hozzáállás fogadott, mosolyokat és jó tanácsokat kaptam!

Álljon itt a végén még egy kis hangulat:
motoros fűrésszel szobrot készítő kiállító, Ravak Moon2 mosdó, szép szobai "gyertatartó", Neolith, Download design (minden évben letölthető, magyar tervezők által megálmodott csodák!), lebegő kaspó, kedvenc fotel :), leendő konyha redőnyöm, még épülő Trilak stand, na meg mi ;) és miegymás....:)

Köszönöm az élményt mindenkinek! :)
És bocsánat a szedett-vetett fotókért, tudom, máskor jobbat szoktam, de irgalmatlan időszorításban voltam.
Azért remélem, a hangulat és néhány érdekes információ, ötlet átjön Nektek belőlük...

20170405_124432.jpg

20170405_144411.jpg

 

20170405_135431.jpg

20170405_142456.jpg

20170405_141951.jpg

20170405_140202.jpg

20170405_140440.jpg

20170405_153953.jpg

20170405_150451.jpg

20170405_152338.jpg

20170405_152243.jpg

 

20170405_144223.jpg

20170405_160854.jpg

 

komment

Feliratkozás RSS-re Kövess a Twitteren Facebook page Pinterest

Még több Instant ötletért kövessetek minket a Facebook-on is!

Szerző

Styloveyou_banner_300_atmenet.gif

Olvass!

 

Read A Book

Címkék

20-as évek (1) 90-es évek (1) ajándék (1) autizmus (1) autó (1) báli ruha (2) banán (1) belváros (1) blúz (2) bogiékszer (1) chocome (1) cipő (13) Construma (1) csipke (4) csoki (4) dekor (2) dekorszalag (1) dekortapasz (4) desszert (6) divat (4) diy (248) egészség (1) egyedi (1) ékszer (41) enteriőr (1) építés (1) esküdjünk (2) esküvő (1) étel (1) étterem (2) falfestés (1) farmer (4) felújítás (1) fesztivál (1) fotó (1) fülbevaló (1) gasztro (1) gyertya (1) gyűrű (1) haj (16) Haj (1) hajpánt (3) ház (1) hímzés (1) húsvét (1) illat (1) ing (6) inspiráció (2) játék (1) javítás (1) jelmez (1) jótékonyság (2) karácsony (8) karkötő (9) kaspó (1) kávé (2) keksz (1) kiállítás (4) kifutóról (2) könyv (1) könyvjelző (1) körömlakk (2) kosár (1) kóstoló (1) koszorúslány ruha (1) kötés (3) kozmetikum (1) lakás (1) lakberendezés (1) lámpa (2) lila (1) manikür (1) masni (1) menyasszonyi csokor (1) menyasszonyi haj (1) menyasszonyi ruha (1) mozgás (1) mystyle (33) nadrág (6) nyaklánc (8) nyári ruha (2) olvasónk küldte (1) öv (3) paprika (1) papucs (1) parfüm (1) párna (5) pasik (3) póló (20) próba (1) puding (1) puzzle (1) raqlap (1) reggeli (1) rózsaszín (1) ruha (7) sál (5) smink (16) sminktanácsadás (1) sonka (1) sport (1) sport11 (1) styking (1) sütemény (1) Szépüljünk (1) színtanácsadás (1) szoknya (4) szürke (1) tálca (1) táska (12) textil (3) tojás (2) top (2) torta (1) türkizkék (1) utazás (2) váza (1) vendégváró (1) virág (1) zokni (1) zöldség (1) Címkefelhő

20130210_bogiekszer.jpg

Ajánló - Főzés

hellohal banner 150x150.jpg

Ajánló - Kreatív

szobanner.jpg

süti beállítások módosítása