Múzeumok éjszakája ruhás szemmel

Írta: hnaletta

Kicsit megkésve (közben nyaraltam egy jót :-), de megmutatom, hogy a Múzeumok éjszakája még a divat és anyagok iránt rajongóknak is bőven érdekes lehet. Móni barátnőmmel nyakunkba vettük a várost (a beszámolót itt olvashatjátok), és rengeteg érdekes dolgot láttunk a múzeumokban és két múzeum között az utcákon bandukolva. Nézzétek meg, miket!

Útközben két múzeum járat között szembe jött egy D & G cipőbolt. Érdekes lábbelik, meglepő hátterek, sokféle stílus.

Benéztünk az Iparművészeti Múzeumba is, ahol egy gyönyörű Art deco kiállítást, majd pedig az épp megnyitott Victoria & Albert Museum, a világ első iparművészeti múzeumának tárlatát lestük meg. Feltétlenül nézzétek meg mindkettőt! 
Régi csodaszép szövetek.


A kiállítás kuriózuma ez a kék ruha. 
Ennek a ruhának a története nagyon érdekes. Az apró részletek az élet sói. 
"Ezt a ruhát 1862-ben viselték a londoni világkiállításon, különlegessége pedig, hogy selymét egy olyan festékkel festették meg, amelyet 1860-ban hoztak létre a kelmefestők. Korábban a kék színű ruhák gázlámpák fényénél kissé zöldesnek néztek ki, az új mesterséges ruhafestéknek köszönhetően a kék végre kéknek látszott bármely körülmények között. Ez a ruha még most, a 21. században is gyönyörűen pompázik." forrás


És végül pár gyönyörű korabeli csipkét is sikerült megörökíteni.


A múzeum aulájában döbbenetes turiba botlottunk és sírva röhögve fotózkodtunk az eladók türelmes és elnéző pillantásainak kereszttüzében. Remek 80-as, 90-es évekbeli modellek és egyéb kortárs furcsaságok voltak itt. Végül vettünk három tényleg csodaszép babaruhát a kislányomnak.

A Petőfi Sándor utca környékén még akadt egy-két tipikus turista borzoló, matyó bolt, de azért találtam két neszeszert, amit gondolkodás nélkül elfogadnék.

Végezetül a Specialtex anyag üzlet előtt mentünk el és volt néhány igen szép textil, viszonylag jó áron. Ritkán jutok el ide (akkor is épp zárva a bolt), de megéri bemenni, higgyétek el. Aki szeret varrni, nézzen be bátran! :-)


Ha az éjszaka hosszabb lett volna, az én mesém is tovább tartott volna...

Képek: Hujber-Nagy Aletta
Forrás: dekooder, Csontos Mónika

komment
Címkék: cipő textil

komment

Feliratkozás RSS-re Kövess a Twitteren Facebook page Pinterest

Még több Instant ötletért kövessetek minket a Facebook-on is!

Szerző

Styloveyou_banner_300_atmenet.gif

Olvass!

 

Read A Book

Címkék

20-as évek (1) 90-es évek (1) ajándék (1) autizmus (1) autó (1) báli ruha (2) banán (1) belváros (1) blúz (2) bogiékszer (1) chocome (1) cipő (13) Construma (1) csipke (4) csoki (4) dekor (2) dekorszalag (1) dekortapasz (4) desszert (6) divat (4) diy (248) egészség (1) egyedi (1) ékszer (41) enteriőr (1) építés (1) esküdjünk (2) esküvő (1) étel (1) étterem (2) falfestés (1) farmer (4) felújítás (1) fesztivál (1) fotó (1) fülbevaló (1) gasztro (1) gyertya (1) gyűrű (1) Haj (1) haj (16) hajpánt (3) ház (1) hímzés (1) húsvét (1) illat (1) ing (6) inspiráció (2) játék (1) javítás (1) jelmez (1) jótékonyság (2) karácsony (8) karkötő (9) kaspó (1) kávé (2) keksz (1) kiállítás (4) kifutóról (2) könyv (1) könyvjelző (1) körömlakk (2) kosár (1) kóstoló (1) koszorúslány ruha (1) kötés (3) kozmetikum (1) lakás (1) lakberendezés (1) lámpa (2) lila (1) manikür (1) masni (1) menyasszonyi csokor (1) menyasszonyi haj (1) menyasszonyi ruha (1) mozgás (1) mystyle (33) nadrág (6) nyaklánc (8) nyári ruha (2) olvasónk küldte (1) öv (3) paprika (1) papucs (1) parfüm (1) párna (5) pasik (3) póló (20) próba (1) puding (1) puzzle (1) raqlap (1) reggeli (1) rózsaszín (1) ruha (7) sál (5) smink (16) sminktanácsadás (1) sonka (1) sport (1) sport11 (1) styking (1) sütemény (1) Szépüljünk (1) színtanácsadás (1) szoknya (4) szürke (1) tálca (1) táska (12) textil (3) tojás (2) top (2) torta (1) türkizkék (1) utazás (2) váza (1) vendégváró (1) virág (1) zokni (1) zöldség (1) Címkefelhő

20130210_bogiekszer.jpg

Ajánló - Főzés

hellohal banner 150x150.jpg

Ajánló - Kreatív

szobanner.jpg

süti beállítások módosítása